2011. november 18., péntek

Szeretetnyelv

Férfi-Nő
A szeretet 5 nyelve

Ajándékozás – a szeretet egyik nyelve
Szeretetünket sokféleképpen kifejezhetjük, ezek közül egyik az ajándékozás. A téli ünnepkör előtt mindenkit hatalmába kerít a vásárlási láz – azokat a párokat is,akik minden évben lefixálják: idén semmit nem veszünk.

A szeretet eme kifejezési eszköze kedves szokás, azonban ne feledjük, hogy akkor érjük el a kívánt hatást ajándékunkkal, ha az ajándékozott szeretetnyelve is az ajándékozás.

Aki ezen a nyelven ért, az minden apróságnak ugyanúgy tud örülni, mint a több ezer forintos holmiknak. Saját, kreatív ajándékunk pedig biztosan szíven találja. Egyetlen bökkenő van a dologban, valamilyen rendszert kell belevinnünk az ajándékozásba, nem lesz elég Karácsonykor, születésnapkor és névnapkor, különben úgy fogja érezni, hogy nem szeretik eléggé.

Jó lesz észben tartani, mit szeret, minek örült korábban, milyen hobbinak hódol(na) szívesen. Nőknek könnyű a kedvében járni, a virágok, édesség, édes italok (csak módjával), romantikus zene cd-n, apró, nőies kiegészítők mindig jól esnek; míg férfiaknak a könyv, barátokkal szervezett szabadidő, technikai kiegészítők, újdonságokat tartalmazó férfilapok (autós, barkács, technikai, informatikai, stb.) lehetnek apró kedvességek.

Végképp elbizonytalanodhat az ember az áruházak kínálatát látva. Ilyenkor a bőség zavara könnyen leküzdhető, ha nem próbálkozunk gondolatolvasással, hanem megkérdezzük, minek örülne szerelmünk?

Dicséret – a szeretet második nyelve
Amikor összetalálkozunk valakivel, aki észrevesz rajtunk minden pozitív változást és ennek hangot is ad, többféleképpen reagálhatjuk le: zavartan hümmögünk és témát váltunk, rezignáltan tudomásul vesszük és a tárgyra térünk, mélységes hálát érzünk, amiért kinyilvánította elismerését irányunkban... Ez utóbbi estén egy nyelvet beszélünk. Aki jól ismeri kedvesét, annak könnyű dolga van, mindig találni fog rajta vagy cselekedeteiben valamit, amit megdicsérhet. Az az ember, aki az elismerések nyelvén beszél és ért, sohasem fogja fel hátulról érkező támadásként az elismerő szavakat, mert mindent ebből az alapállásból szemlél. Akkor érzi jól magát, ha tetteit magasztalják, erőfeszítéseit értékelik.

Figyelem – a szeretet harmadik nyelveÁldozok rád az értékes időmből, tehát fontos vagy nekem, figyelj rám te is, ha fontos vagyok neked. Napi 30 perc osztatlan figyelem, amikor társunk szemébe nézünk és csak rá figyelünk, nem vesszük fel a mobilt, ha a beszélgetés közepén megszólal, meghallgatjuk mondandóját anélkül, hogy közbevágnánk... Napi rendszerességgel művelve, kihűlő félben lévő kapcsolatokat képes visszahozni a szakítás széléről az egymásrafigyelés. Sokszor az is elég, különösen, ha kedvesünkkel kevés időt tudunk együtt tölteni, ha olyan programot szervezünk, amelyet együtt élvezhetünk. Egy üdítő hétvége egy eldugott kis hotelben, vagy kirándulás gyönyörű tájakon ugyanolyan ajándék, mint egy kézbe fogható, forgatható, dobozba csomagolható tárgy. Sokszor többet is mond.

Aki szereti a partnerét, az nem sajnálja rá az idejét.

Szívességek – a szeretet negyedik nyelveMit értünk szívességek alatt egy párkapcsolatban? Lehet, hogy meglepő lesz a válasz: vállaljunk át valamilyen feladatot tőle, vagy süssük meg kedvenc süteményét, vigyük el lemosni az autót, ürítsük ki a kukát, intézzünk el pár telefont helyette, fizessük be a számlákat... Vagyis végezzünk el helyette olyan dolgokat, amelyek rendes szokás szerint az ő feladatkörébe tartoznak, neki azonban nincs most kedve megcsinálni. Az öt közül a legnehezebb nyelv, hiszen olyan szívességekről, feladatokról van szó, amelyeket a kapcsolat kezdetén kialakított rend szerint áthárítottunk a másik félre.

Önként vállalta át ugyan, de gondoljunk bele, a hosszú, kimerítő munkák után milyen jól esik nekünk is a nyári szabadságolás... Ebben a szellemben már könnyebb lesz megérteni és nem a feladat lerázásának tekinteni a kérést, és valóban szívességet tudunk majd tenni kedvesünknek.

Érintések – a szeretet ötödik nyelveTársaságban mindig akad egy-két olyan ember, aki szívesen érinti meg beszélgetőpartnerét. A szexuális vágy és érintkezés csak egy kifejezőeszköze az érintések nyelvének, de nem azonos vele. Aszexuális beállítottságú párok is szívesen megérintik, megcsókolhatják egymást anélkül, hogy az szexuális aktusba torkollna, vagy a vágy legcsekélyebb jelét mutatnák egymás felé.

Az érintések nyelvén értő emberek számára életfontosságú, hogy napi rendszerességgel, többször is megérinthessék szerelmüket, akkor lesznek magabiztosak és hiszik el, hogy ők maguk is szerethetőek.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése